Milliók álma keresztülszelni Oroszországot a híres transzszibériai vasútvonal mentén. Minket is ezen álom vezérelt, amikor két barátommal eldöntöttük, hogy 2015 nyarán nekivágunk a nagy útnak.

A transszibériai útvonalat általában egy lapon említik a transzmongóliai és transzmancsúriai vonalakkal – mint lehetséges alternatívák -, számunkra azonban egyértelmű volt a cél: Szentpétervárról elvonatozni Vlagyivosztokig majd onnan hazarepülni, avagy bejárni a “standard” transzszibériai utat (Moszkvától Vlagyivosztokig), és egyúttal útbaejteni Szentpétervárt is.

Sok útikönyv júniust ajánlja ideális időpontnak oroszországi kirándulásokhoz – ennek egyik fő oka, hogy júniusban élvezhetjük legtovább a pétervári fehér éjszakákat. Mi is júniusra szavaztunk, és 24 napos oroszországi utunkra öt hónappal az indulás előtt lefoglaltuk a repülőjegyeket: Bécs – Szentpétervár, Vlagyivosztok – Bécs, mindkét irányban moszkvai átszállással.

A 2015ös év elején már nagyban tombolt Európa újabb Oroszország utálata, ez viszont nekünk előnyös volt pénzügyi szempontból: az inflálódott rubelnek köszönhetően – figyelembe véve a nagy távolságot – olcsón hozzájuthattunk a repülőjegyekhez, vonatjegyekhez, és korrekt áron sikerült különböző városokban szállást foglalnunk. (Akkoriban 1 euró kb. 60 rubelt ért, azóta még tovább gyengült az orosz fizetőeszköz.)

A magyar állampolgároknak vízumra van szükségük, hogy beléphessenek az Orosz Föderáció területére, így a felkészülés legfontosabb része a vízum megszerzése. Vízum ígényelhető bármelyik orosz külképviseleten, amennyiben azonban ez nem Magyarország területén van, meg kell indokolni, hogy miért külföldön történik a vízumkérés. (Ausztriában ez megoldható egy friss – három hónapnál nem régebbi – Meldezettellel. Ha szükséges bármelyik Meldeamtnál kérhető – 3 euró ellenében – egy “friss” Meldezettel.)

Az angol/német nyelvű leírások nagyrésze azt ajánlja, hogy kérjük egy utazási iroda segítségét a vízum megszerzéséhez… Szerintem teljesen fölösleges erre plusz 30-50 eurót áldozni… A folyamat nagyon egyszerű, a külképviselet munkatársai kedvesek és minimális időt kell az egészre rászánni:

  1. Ezen a weboldalon töltsd ki az űrlapot a vízumígényléshez. Ugyanitt foglalj egy időpontot a külképviseletnél, hogy leadd a kérvényt a szükséges dokumentumokkal.
    (Az űrlapon majd meg kell adnod a tervezett útvonalat, viszont elég nagyvonalakban leírni, hogy melyik városokat készülsz meglátogatni, nem szükséges túlságosan részletezni)
  2. A vízumkérelmi dosszié egy meghívót is magában kell foglaljon. Meghívót küldhet egy orosz állampolgár, vagy megvásárolható egy oroszországi hoteltől. Én sajnos nem találtam információt arról, hogy milyen formai követelményeknek kell megfelelnie egy magánszemély által küldött meghívónak, így nekünk a vásárlás tűnt a leghatékonyabb megoldásnak.
    Mi a Hotels Pro -tól szereztünk meghívókat, darabját 20 euróért.
  3. Szükséges egy Oroszországban érvényes egészségügyi biztosítás. Mi a román Groupama biztosítónál kötöttük meg egyenként 18 euróért.
  4. Kell még egy 3,5×4,5 centiméteres útlevélfotó, amit be kell ragasztanod a már kitöltött vízumígénylő dokumentumba.
  5. Az ígényléskor ki kell fizetni a vízumdíjat: 35 euró.

Ha megvan a vízum (de valójában már előtte is) erősen indokolt nekifogni intenzíven oroszt tanulni. Egyrészt egy ország kultúráját igazán jól csak az adott ország nyelvén keresztül lehet megismerni, másrészt azt jobb ha már az elején elfelejtitek, hogy  áááá, majd beszélünk angolul (… azaz beszélhettek angolul, csak senki nem fogja érteni).

Ajánlom nektek, ha abszolút nem vagytok nyelvész beállítottságúak, hogy minimum a cirill betűket tanuljátok meg. Így legalább az utcaneveneket, metrómegállók neveit, vagy a városneveket a közlekedési táblákon ki tudjátok betűzni, s ezzel jó sok bolyongást és “Úristen, eltévedtem” pánikot fogtok magatoknak megspórolni. A mi kis csipet-csapatunkban engem érdekelt leginkább az orosz nyelv, de sikerült meggyőznöm útitársaimat is, hogy magolják be a betűket… mint később kiderült, nem volt hiábavaló. (Természetesen vannak már applikációk, amelyek a kameraképen található cirill betűket instant átírják latin betűkre, tehát a nagyon lusták sem fognak elveszni.)

A pontos útiterv kidolgozása nekünk jó sok időbe telt, nem volt egyszerű három ember ígényeit összeegyeztetni. A tervezésbe fektetett idő és energia viszont egyértelműen megtérült, hiszen így kevés időnk ment el az út során arra, hogy azon gondolkozzunk, hogy most merre tovább, mit csináljunk.

Mivel László barátunk a legkisebb mértékben a spontaneitás híve a csapatból, minden megállónál előre foglalt szállást, ami mindig lemondható volt a foglalódíj elvesztése nélkül. Ez ugyancsak jó lépésnek bizonyult, hiszen az időt így a látnivalóknak szentelhettük, nem kellett azon gondolkodnunk, hogy éjszaka melyik hídnak az alja lesz vajon kényelmesebb.

A vonatjegyeket is lefoglaltuk minden szakaszra előre amint lehetett (leghamarabb 45 nappal az utazás előtt lehet ezt megtenni: http://rzd.ru/). Igyekeztünk úgy megoldani, amennyire a menetrend megengedte, hogy éjszaka utazzunk, és nappal nézelődjünk, így kb. 14 éjszaka hotelköltségét tudtuk megspórolni. Mivel jó sok szakaszra felosztottuk az Oroszország két vége közötti távot, ezért nemcsak a “hivatalos” Transszibériai Expresszel utaztunk (amiből csak kettő van hetente), hanem normál, “mezei” vonatokkal is.

Hátizsákjainkba, az alapdolgokon kívül, bekerült egy-egy lapos fémkulacs tele erdélyi kerítésszaggatóval és hozzá négy pici fémpohárral. Fontos segédeszköz ez a barátkozáshoz és a nyelvi problémák leküzdéséhez.

Ezenkívűl az én csomagomba még bekerült a Lonely Planet 2015-ben kiadott, Transszibériáról szóló útikönyve… Én majd ebből fogok dokumentálódni míg fényképész útitársaim minden szögből körbefényképezik a templomtornyokat.

Továbbá mindenki összeállított magának egy iratos dossziét amelybe bekerültek legfontosabb irataink másolatai, az útiterv, néhány térkép, a vonatjegyek, a lefoglalt szálláshelyek címei és a telefonszámaik. Az én iratcsomómban volt még a jogosítványom hivatalos orosz fordítása (a külügyminisztérium honlapja szerint szükséges, hogy Oroszországban vezethessek), de végül is ez egy fölösleges kiadásnak bizonyult. Ezen iratok szkennelt változatát természetesen elmentettük a felhőbe is, arra az esetre, ha, ne adj’ isten,  minden csomagunk elveszik valahol.

Áron barátunk táskájába bekerült még egy nagyon fontos kellék: egy elosztó, hogy a vonaton majd egyszerre tudjuk tölteni telefonjainkat, és még másoknak is hagyjunk erre lehetőséget.

Végezetül pedig lejegyeztük néhány olyan ismerősünk telefonszámát akik anyanyelvi szinten beszélnek oroszul, vészhelyzet esetére, és letöltöttünk telefonjainkra néhány játékot és e-könyvet, hogy legyen mivel elütnünk az időt a hosszú vonatozás alatt.