Szombatra beszéltük meg Leevel, hogy közösen letesztelünk néhány dolgot. A munka kissé nehezen indul, de megoldódnak a kezdeti problémák, haladunk. A legnehezebb, hogy megértsük egymást, ő elég gyengén beszél angolul… s megeshet, hogy ő is ugyanezt gondolja rólam.
Míg a gépekre várunk megy a smalltalk, mesélem neki, hogy legtöbbet Ausztriában dolgozom… erre Lee, hogy ajjajj, az jó messze van, legalább 7-8 óra repülővel. Tisztázzuk, hogy Ausztria nem Ausztrália.
Butonálunk tovább, aztán megkérdi: ti ugye barátok vagytok Észak-Koreával? Jah, mondom, annak már huszonhat éve vége, mostmár a délieket szeretjük.
Ebéd után az irodában ismét összefutok Musztafával. Tizenöt nap múlva itt a Rámádán – mondja – csak fél napot dolgoznak majd, nem isznak, nem esznek… napközben!
Kérdezi, hogy ne intézzen-e valami jóféle cigit nekem… Ja…, hogy nem cigizek. Az jó, teszi hozzá, italt sajnos nem tud (s úgy tűnik nem is nagyon akar) szervezni – ezt ő mondja magától, nem én kérdezek rá. #JustForTheRecords.
Érdeklődöm, hogy hajdanán Oroszhonban ivott-e? Látom a szemén, ahogy eszébe jutnak a régi huncutságok, s a sok liter vodka, ami muzulmán létére lement a torkán… nem is tagadja, de azért hozzáteszi: akkor még fiatal voltam. Aztán ismét elmondja mennyire örül, hogy végre van kivel gyakorolni az oroszt, s hogy engem mennyire bír.
Csak jóval ebéd után jön vissza Lee, hogy folytassuk a munkát. Haverkodik, hoz nekem a koreai készletből 7Up-ot, és kérdezi, hogy kérek-e rágót… kézzel kivesz két drazsét a tasakból s a kezembe nyomja – khm… kissé neveletlen, de kedves ázsiai.
Rend, fegyelem és drótkerítés
Vasárnap reggel az irodából Leevel együtt megyek hátra az alállomásba, hogy folytassuk a tegnap elkezdett munkát. Útközben érdeklődik, hogy szeretem-e a sört, mert neki lenne néhány, ő pedig nem iszik. Megkérdezi a szobaszámom, majd megígéri, hogy este áthozza.
Ebéd előtt egy órával lemerülnek az akkuk, az egyenirányítók már valamikor tegnap sztrájkba léptek. Nincs áram, Ali, a tunéziai kolléga csak a fejét vakarja: je ne sais pas. Áram nélkül viszont nincs munka… mehetek jelentést írni.
A probléma végül kb. 2 óra múlva megoldódik, jóval hamarabb, mint amire számítottam, de mielőtt folytatnánk meg kell találnom Lee-t. A kollégák az irányítóközpont fele mutatnak, ott keressem. Belépek az előtérbe, s vakarózok, nem tudom merre menjek. Két arab ül ott, szinte kapusnak nézném őket, próbálom elnyökögni, hogy Lee-t keresem. Hát kedvesem, itt mindenki vagy Lee, vagy Kim… neked a sok közül melyikre lenne szükséged?
Itt már megáll a francia tudomány, kérdezem, hogy működne-e angolul: hát persze… angolul, franciául, oroszul… neki tökmindegy, válasszak én egy nyelvet.
Munka után, este hétkor Lee kopog az ajtómon. Három doboz jéghideg sört hoz a kiszacskóban… nyújtja nekem, hogy vegyem el, neki nem kell, ő nem iszik ilyet. Az Algírban gyárott sör neve Tango… ezt inni kell, nem táncolni.
Tango
Leave a Reply