Ahogy telnek a napok, folyamatosan érnek a különböző kulturális sokkok.

Például naponta háromszor élvezhetem, hogy a Dubájba származott indiaiak milyen édesen csámcsognak, s ha jobb napjuk van hogyan kavargatják kézzel össze a tányérjukon a rizset a többi finom falattal, majd eszik meg ugyanígy ötágú villával. Lehet így vezetik ők le a feszültséget, ami felgyűl bennük amiatt, hogy a disznóhúsmentes menüből a marhahúsos ételeket is ki kell válogatniuk.

A helyi energiaszállítást felügyelő vállalattól naponta kijönnek néhányan ellenőrizni és megbeszélni a munkafolyamatokat. Előírás lehet, hogy a csapatban kell lennie valakinek, aki az ajtót támasztja egész nap, nehogy kidőljön szegény.

Szombaton az egyik fiatal, motivált főnök – Hámid – látogat meg. Miközben a helyzet állásáról beszélget velünk elővesz a zsebéből egy érdekes szivarpapírt és egy zacskó dohányt. Beletesz egy gombóc dohányt a papírba, galacsint formál és berakja a felső fogsora és szájpréme közé. Profin nyomja, ha nem láttam volna mit csinál, nem venném észre, hogy van valami a szájában.

Tídzsí – időközben megbeszéltük, hogy hivatalosan Dong Jin – vasárnap reggel hazautazik, ezért este meglátogat, és egy zacskóban a kezembe nyomja mindazt, amit otthonról hozott, és még megmaradt: több, mint egy liter rizspálinka, avagy szodzsu, két sör, és valamiféle marhaizomból készült snack, amit ők otthon Koreában sörkorcsolyaként fogyasztanak. Immár el vagyok látva rendesen… kámzáá hámidá, köszönöm meg neki anyanyelvén, aztán elbúcsuzunk…

Marhahusi snack

Marhahusi snack

Pár napja a mi kajálósarkunkban megjelent egy nagydarab, idősebb úr. Látszik rajta, hogy valamelyik északeurópai országból jött, de nem kell sokáig találgatnom, mert meglátom a pólóján a Huis feliratot.

A vasárnapi ebéd után feláll, átmegy a németek asztalához és elvesz két almát (azt hiszem, nem látom pontosan). A németekre vigyázó algír exgenerális korrekt hangon rászól, hogy ne vegyen el semmit, mert az az Übermensch sarok. A nagydarab úr felmérgelődik, és 10 centiről néz az algír kolléga arcába, miközben erős holland akcentussal megkérdezi: Sprichst du Deutsch?

Pár másodperc elég volt ahhoz, hogy a Get out from here, you fucking szófordulathoz jussanak. Szegények majdnem összevertek két alma miatt…

Az ebédlő falára egyébként időközben felkerült egy “Übermenschlista”, hogy ha véletlenül valaki dilemmában lenne, hogy ő az e vagy sem, akkor ott megnézhesse. Természetesen hamar lecsekkolom én is, hogy nem nyílvánítottak-e véletlenül felsőbbrendűnek… hát nem, ellenben találok rajta egy másik magyar nevet… #PiciAVilág

Vasárnap este megérkezik a francia projektfőnök, aki valójában marokkói, de valahogy mégis hoz magával egy kis európai szelet, amit én gyorsan mélyen beszívok… kezd hiányozni Európa.

A tunéziai kollégával a vacsoránál arabul beszélnek, de az észak afrikai arab tájszólás tele van francia kifejezésekkel, így megértek valami keveset. Ali meséli milyen nehéz volt a munkáltatóinál kiharcolni, hogy legtöbb húsz napot maradjon egyhuzamban… Ez itt Guantanamo, mondja, ő ennél többet itt nem bír ki. Fellélegzek, hogy elég jól viselem, európai létemre, a gyűrődést…