2015 június 3., szerda

Végre eljött az indulás nagy napja. Gépünk valójában csak holnap éjjel fél egykor száll fel, mi azért jó idejében kint vagyunk a reptéren. Nincs már türelmünk otthon várni, hogy múljon az idő, inkább a repülőtéren toporgunk.

A check-in után még bőven van idő meginni valamit, ami majd segít, hogy jobban aludjunk a repülőn. Lassan záróra van, a check-in deskhez legközelebbi kávézóban valahogy azért kikönyörögjük, hogy kólás műanyagpohárban elvihessük a sört.

Első szelfink és Aeroflot reklámunk (Fotó: P)

A hangulat egyre jobb. Átjutunk a vizsgálókapukon, de még mindig van egy óránk indulásig… Jöhet a második sör.

Úgy tűnik a várakozó zónában tovább vannak nyitva a kocsmák, be tudunk ülni egy helyre.

A névkártyája alapján arab úriember jön felvenni a rendelést, olaszul szól hozzánk. Kihozza az italainkat, beszélgethetnékje van, megkérdezi honnan jöttünk. Kifizetjük azzal, hogy magyarok vagyunk, de nem elégszik meg ennyivel, pontosabban szeretné tudni. Na jól van, hát akkor bonyolítsuk: mi ketten valójában Romániában születtünk s székelyek vagyunk. A pincér nagyban bólogat, mintha tudná miről van szó, mi persze kételkedünk… de csak pár másodpercig, mert már mondja is, magyarul (!!): Húsz korondi tányér a falon, vicc nélkül.

Ennyi elég is ahhoz, hogy jól induljon a kirándulás. Az úriembert kinevezzük az első ránkállított ügynöknek, elvégre Oroszországba megyünk, biztos követni fognak három ilyen alapembert mint mi, pláne, hogy egyikünk hosszú évekig élt az Egyesült Államokban.