2015 június 5., péntek
Gyönyörűen napos, és szentpétervárian hűvös napra ébredünk. A mai napirendi pont egy peterhofi kiskastélylátogatás… s a terv szerint ezen látványosságot a Finn-öblön keresztül, szárnyashajóval fogjuk megközelíteni.
Nade mindenekelőtt egy korrekt reggelire vágyunk mindannyian, ezért elmetrózunk az admiralitás épületéhez – melynek közeléből indulnak a hajók Peterhofba – és elkezdünk egy helyi étteremre vadászni.
A Nyevszkij proszpekt 13 szám alatt találunk egy “Столовая” feliratú lokált, s én már tessékelem is be útitársaimat, hiszen – az orosz nyelvleckék alapján – ez nem más, mint egy proletár kantin… pont egy ilyent kerestünk, hogy megízlelhessük a helyi konyhát.
A kiszolgáló hölgyek csak oroszul tudnak, de megoldjuk a helyzetet mutogatással, mosolygással, s szpászibával.
Az orosz konyha csodás: alapköret az általunk alig ismert hajdina, s mindenben van kapor… majdnem.
A kiadós reggeli után kiballagunk a Néva partjára, hogy megtudjuk mikor megy a következő hajó: félóránként indulnak, de a legközelebbire már nem férünk fel, nagy az érdeklődés. Az egy órával későbbire veszünk jegyet… nem olcsó, dehát nem spórolni jöttünk…
Szárnyashajóval eljutni Peterhofba nem olcsó (kb. 20 euró oda-vissza), de gyors (30 perc egy út) és nagyon látványos. Az olcsóbb megoldás ez esetben is a vonat. A hajóútról további információk itt találhatók: https://en.citycruises.ru/cruise/meteory-v-petergof/
Mivel még bőven van időnk az indulásig, visszasétálunk a közelben álló Vérző Megváltó templomához. Arra nincs időnk, hogy belülről is nyugodtan megnézzük, viszont fényképész útitársaim az épület minden részletét megörökítik… bár kissé rossz szájízzel… állítólag nem megfelelőek a fényviszonyok, így mindenképpen vissza kell térnünk még ide.
A szovjet technika egy csodája, a Meteor típusú szárnyashajó 65 km/h-val repít át minket a Finn-öböl déli csücskén. Fél órás az út, miközben a mini szabadtéri fedélzetről csodálhatjuk a történelmi, valamint az újonnan létrejövő épületeket.
A péterhofi kastélykikötőből a tömeggel vonulunk be az épületkomplexum fele, de ahogy beérünk a stégről a szárazföldre máris pénztárak várnak minket: az Alsó Kert megtekintése 500 rubelbe kerül (csak nyáron, télen ingyenes). Sok opció egyébként nem marad a látogatóknak: vagy fizetnek vagy az első hajóval visszatérnek Pétervárra.
A kertben a látvány több mint lenyűgöző, megéri az árát az utolsó kopejkáig… Nagy Péter cár tudta mit csinál. A palotától kanális nyílik a tengerre, melynek két oldalán sétálhatunk el a főépületig. A kanálison átívelő hídakról lehet tökéletes fotókat készíteni, mi sem hagyjuk ki a lehetőséget.
Természetesen az épületek látogatása feláras, mindenért külön-külön fizetni kell.
A Nagy Palotába (Grand Palace) a belépő 600 rubelbe kerül. Orosz és fehérorosz állampolgároknak olcsóbb, így ha van ismerős, vagy tökéletes a nyelvtudás, lehet néhány száz rubelt spórolni. A pénztár és a múzeum 14:00-tól 16:15-ig minden nap zárva van.
Mi pont az ebédidő kezdetén állunk be a pénztár előtti sorba, de viszonylag hamar rájövünk, hogy ez így nem lesz hatékony. Hogy kihasználjuk az időt elsétálunk a palota jobb oldalán található cári templomhoz. A beugró itt 500 rubel, a kedvezmény az orosz és fehérorosz állampolgároknak itt is érvényes.
Miután végeztünk a templom és a palota megtekintésével még beállunk a sorba, hogy bejussunk az óriási szökőkút alatti barlangba. Ide csak csoportokban engednek be, ezért össze kell várni az embereket. Nem kell túl sokat álldogálnunk amíg elegen összegyűlünk, az idegenvezeztő viszont csak oroszul mesél…
Ezzel le is tudjuk a leglényegesebb látnivalókat, s megfáradt testünknek engedélyezünk néhány perc pihenőt a szökőkút melletti lépcsőkön… László barátunk ezalatt is szorgalmasan kattogtat: sok fényképeznivaló van.
A rövid pihenő után elsétálunk a kert elhagyatottabb részeibe. Még rengeteg apró épület van, amely belülről is megtekinthető lenne, de közeledik a záróra, és már mi sem vagyunk túl motiváltak… így inkább csak csinálunk még itt-ott néhány Facebook-gyanús fotót.
A bohóckodást elég hamar megunja László barátunk, és inkább visszatér a szökőkúthoz, hogy még több fotót készíthessen, mi pedig kiülünk a tengerpartra a napsütésbe, és kémleljük a távoli túlsó parton elterülő Szentpétervárt.
Este fél hétkor indul az utolsó hajó vissza a városba, ezért a megbeszélt időpontban visszatérünk az Alsó Kert végében elterülő kikötőbe. László már vár ránk:
Tíz óra magasságában hagyjuk el a lokált, s amint kiérünk az utcára egyből szembetűnik ahogy forr a város, indul a péntek esti partiláz. Ami azonban számunkra igazán meghökkentő, hogy még mindig nincs sötét, este negyed tizenegykor vaku nélkül tökéletes fotókat lehet készíteni. #Pétervárifehéréjszakák
Mivel amúgy is ott van a közelben, visszatérünk a Vérző Megváltó templomához, hogy a különleges fényviszonyokban is készíthessünk néhány képet… majd találunk a közeli épületek mögött egy belső udvart ahol már nagyban áll a bál…
Mi még nem vagyunk megfelelő partyhangulatban, így inkább betérünk még a Nyevszkij proszpekt 20 alatt található, magát szovjet kávézónak hirdető, Dácsnyiki-be.
Az itallapon egyből szembetűnik a számágon (самогон)… Az egyik orosz nyelvkönyv írója külön felhívja a tanulók figyelmét, hogy ez a kifejezés az otthon készült párlatot takarja, s hogy egyáltalán nem ajánlja kipróbálni, mivel általában kegyetlenül rossz és erős: mi természetesen azonnal rendelünk egy kört.
László annyira rossznak találja, hogy tiszta bosszúból is akar rendelni még egyet, de végül is ezen projektje – támogatottság hiányában – elmarad… inkább áttérünk valamiféle zárjeggyel ellátott vodkára.
A lokál egyébként mindhármunknak kifejezetten tetszik. Nagyon egyedi a dekoráció, és van könyvespolc, melyen a legnagyobb szovjet elmék művei sorakoznak:
Felfokozódott hangulatban hagyjuk el a szovjet kávézót, és térünk vissza a már előre kinézett L.U.X. klubba, ahonnan hajnalban taxival jutunk vissza szálláshelyünkre.
