2017. május 14., vasárnap
Korán kell kelnünk, kilenctől foglaltunk autót a Jucy-nál.
A hostelben sietve rendezzük a számlát, s közben L. sebtében kinézi a térképen, hogy hova is kell eljutnunk. Vonatjegyet csak a Central Station-ig veszünk, útközben azonban úgy döntünk, talán mégis jobb lesz elmenni a repülőtérig, a térképen onnan közelebbnek tűnik a Jucy telephelye.
A megállóból kifele menet is érvényesíteni kell a jegyet, nekünk persze nem nyílik ki a kapu, mivel jegyeink rövidebb távra szóltak. Nem pánikolom túl a dolgot, egy bukaresti diák gyakorlottságával járok elől jó példával, s mutatom L.-nek, hogyan emelje a lábát, hogy feltűnés nélkül kijussunk. Szerencse, hogy egyikünk sem díjbirkózó, s vékony vádlink simán átfér a – csak jelzés értékű – sorompó mellett.
Már jócskán elmúlt kilenc óra, s hogy ne vesztegessük tovább az időt, leintem az első arra tévedő taxist. Készségesen segít rajtunk, s mi, opciók híján, ugyanilyen készségesen fizetjük ki neki a huszonhárom dollárt a nagyjából hat kilométeres fuvarért.
A Jucy-nál a vasárnap ellenére is nagyban pörög az ipar, várnunk kell egy keveset, amíg sorra kerülünk, s én persze kihasználom az időt, hogy kiviseljem magam:
Előttünk épp egy német pár adja le az autóját. Az ügyfélszolgálatos úr is német, s mihelyt ránk kerül a sor, mi is anyanyelvén szólunk hozzá, könnyebb így tisztázni a részleteket. Minden fontos infót megkapunk tőle, például hogyan kerüljük el, hogy plusz autópályadíjat (toll road) kelljen fizetnünk (persze mi félreértettük), és, hogy masszív büntetésre számíthatunk, ha csak úgy az út szélén az autóban alszunk.
A Jucy egyértelműen a turisták kedvence, elsősorban az igencsak baráti áraik miatt, szolgáltatásaik azonban csak az ország civilizált (keleti és dél-keleti partvidék, Cairns-től Adelaide-ig) részén elérhetők. Teljesen korrekt egyutas felárral (one-way fee) dolgoznak, és bérléskor olyan szokatlan kérdéseket is feltesznek, hogy tisztán vagy mocskosan akarjuk-e leadni az autót. Ha az utóbbit választjuk, hetvenöt dollár többletköltségre számíthatunk. További infók itt: https://www.jucy.com.au
Alig két napja jöttünk rá, hogy a jobb kormányos autókban minden fordítva van, ennek ellenére jól bírom a gyűrődést, csak kétszer-háromszor indul el fölöslegesen az ablaktörlő az első ötven kilométeren.
Egyikünk sem gondolta, hogy a bal oldali közlekedésben a sávtartást a legnehezebb megszokni, s hogy nehogy legyaluljam az autópálya korlátjával, L. bevállalja a sávtartó automatika szerepét: vadul csipog, mikor lelépem a bal oldali vonalat.
Mai úti célunk a Sydney-től nagyjából száz kilométerre fekvő Katoomba, ahol a Blue Mountains Nemzeti Park kiemelt látnivalói találhatók.
A Blue Mountains Nemzeti Park egy óriási eukaliptuszerdő. Nevét állítólag onnan kapta, hogy a fákról felszálló pára kékes színű, L. szerint azonban az egész egy átverés, az itt közlekedő gondolák kékre festett ablakai miatt van a turistáknak az az illúziója, hogy minden kék fényben úszik.
A bezárt szén- és agyagpalabánya környékét 1945-ben kezdte el kiépíteni a Hammon család, így jött létre a Scenic World. A kiépített sétautakon kívül van itt még három gépesített útvonal is: két kábelkocsi (Scenic Skyway és Scenic Cableway) valamint egy hullámvasútszerű felvonó, a Scenic Railway. Bár a sétautak ingyen bejárhatók, mi – mielőtt még megfelelően informálódnánk – kifizetjük a harminckilenc dollárt a gondolák és a kisvonat használatáért.
Ki kell állnunk a sort, hogy felférjünk a Scenic Cableway kék ablakú gondolájára, s míg várunk egy small talk erejéig szóba elegyedünk a mellettünk álló ausztráliai magyar családdal.
Lent a völgyben több irányba is kiépített útvonalak kínálkoznak. Mi a térképet követve haladunk végig az erdőn s jutunk el a Scenic Railway megállójába. A meredek kisvasút visszavisz az információs központba, s ha már ott vagyunk, egyből bevállaljuk a harmadik, legizgalmasabb attrakciót is, a Scenic Skywayt, amely kétszázhetven méter magasan visz át minket a szemközti hegyoldalra. Közben a gondola átlátszó padlóján keresztül csodálhatjuk a szakadékot és a Katoomba Vízesést.
A hegy túloldaláról gyalog indulunk vissza az információs központ irányába, s igyekszünk a hely minden kis zegzugát bejárni. Útközben van szerencsénk találkozni élénk színű papagájokkal, s a szakadék szélére kiállva a csárogva röpködő kakadukat is megcsodálhatjuk.
A Három Nővér és én
Szürkülödik mire ismét visszajutunk az információs központba. A mai terv szerint vár még ránk majdnem kétszázötven kilométernyi utazás Newcastle-ig, így búcsút intünk a helynek, és felkeressük a Katoomba-i Aldit (kicsit meglepődünk, hogy Ausztráliában is jelen vannak), hogy az előttünk levő pár napra beszerezzünk egy kis élelmet.
Mivel egész nap a látványosságokra koncentráltunk, így eléggé ki vagyunk éhezve. Ott helyben, az Aldi parkolójában kipakoljuk hát a motorháztetőre az éppen megvásárolt kaját, s jóízűen elfogyasztjuk.
Az úton Newcastle-ig átérezzük mit is jelent, hogy alig huszonhat millió ember él egy másfél európányi területen. A sima kétsávos autópálya (egy-egy sáv a két menetiránynak) teljességgel kihalt. A ritkán szembejövő autók szinte mindegyikére gallytörő rács van szerelve. Meglehetősen aktív itt az élővilág, s hogy a baleset lehetőségét minimálisra csökkentsük, beállok én is egy csőrös kamion mögé. Európával ellentétben ez egy nyerő szituáció, hiszen itt a kamionok is a megengedett maximális 110 km/h sebességgel közlekednek.
Newcastle-ben az egyik benzinkút kocsmájában találunk egy kis internetet, mely épp elég arra, hogy az Ibis Buget Hotelben nagyon spontán foglaljunk egy szobát. A recepció nincs egész éjjel nyitva, de mi még épp időben érkezünk, így e csodás nap után sem kell az utcán aludnunk.
A Scenic World kétségkívül egy varázslatos hely, de a 39 dolláros költség a gondolák és a vasút használatáért fölöslegesnek bizonyult. Az egyetlen valamelyest wow élmény a két hegyoldal között közlekedő Scenic Skyway, de általában a gondola tömve van, így sokszor nehéz olyan helyet megcsípni, ahonnan tényleg jó kilátás nyílik. Ehhez még hozzá jön, hogy hétvégén és ünnepnapokon elég hosszú sorokat kell kiállni, hogy felférjünk a gondolákra. A mi konklúziónk tehát, hogy spóroljuk meg a 39 dollárt és szánjunk több időt arra, hogy két lábon bejárjuk a környéket.
